Elfeledett első világháborús történetre emlékezik Szeged
Új emléktábla őrzi ezentúl Szegeden azoknak az olasz és szlovén civileknek az emlékét, akiket az első világháború idején telepítettek ki az Isonzó-front térségéből és Isztriáról, és akik a városban találtak ideiglenes menedéket.
A Monarchia hátországában Szeged száz évvel ezelőtt különleges humanitárius szerepet vállalt: a frontról érkező menekültek százainak biztosított ellátást, szállást és egészségügyi segítséget. A történet azonban évtizedekre feledésbe merült, mígnem az elmúlt évek levéltári kutatásai újra felszínre hozták ezt a kevéssé ismert epizódot.
A szegedi Meritum Egyesület kezdeményezésére most háromnyelvű – magyar, olasz és szlovén – emléktábla idézi fel a kitelepítettek és az őket befogadó szegediek emlékét. A táblát a Kossuth Lajos sugárút 44. szám alatt, az egykori Városi Közkórház épületén helyezik el, ahol annak idején a menekültek ellátása és gyógyítása zajlott.
Az avatáson beszédet mond Prof. Dr. Pál József egyetemi tanár, valamint Tóth Károly, Szeged Megyei Jogú Város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának alelnöke.
A kezdeményezés nemcsak helytörténeti jelentőségű, hanem nemzetközi együttműködés eredménye is. Magyar és olasz kutatók közös munkája nyomán olyan történelmi kapcsolatok kerülnek új megvilágításba, amelyek ma is erősíthetik az érintett nemzetek közötti párbeszédet.
Az ügy előzménye, hogy két évvel ezelőtt az olaszországi Karszti Barlangkutató Egyesület és a Meritum Egyesület közösen állított emléktáblát a Doberdó térségében, San Martino del Carso településen. A megemlékezés a szegedi katonák és az onnan kitelepített civilek emlékének szólt.
Az emléktábla avatását szakmai konferencia előzi meg, ahol történészek és kutatók ismertetik az első világháborús kitelepítésekre vonatkozó legújabb kutatási eredményeket.
