Ezüsttel zárt a magyar férfi párbajtőrcsapat a vb-n

Az arany ezúttal elmaradt, de az ezüst is csillog – főleg, ha úgy küzd érte az ember, mint a magyar párbajtőr-válogatott. A Tbilisziben rendezett vívó-világbajnokság utolsó napján az Andrásfi Tibor, Keszthelyi Zsombor, Koch Máté és Siklósi Gergely alkotta csapat remek szerepléssel jutott el a döntőig, ahol végül 45:35-re kikapott Japántól – attól a Japántól, amelyet a párizsi olimpiai döntőben legyőztek.

Ami azt illeti, a srácok a döntőig egyetlen meccset sem veszítettek, és mindvégig stabil, összeszedett vívást mutattak. Ha valakinél épp nem jött ki a lépés, jött a következő, és tolt egyet a csapatszekéren. Az egyéni versenyben ezúttal hamar búcsúzó Koch Máté például óriási formát hozott, különösen a franciák elleni elődöntőben, ahol emlékezetes találataival igencsak megnehezítette az ellenfél dolgát – és lábát.

A 2023-as egyéni világbajnok Koch így értékelt a finálé után:
„A döntőig tényleg egészen jók voltunk. Csapatként működtünk, jól vívtunk, kiváló volt az összhang közöttünk. Csapattal nagy versenyen még nem szereztünk ezüstérmet – nem is úgy terveztem, hogy ezt egy világbajnokságon fogjuk megtenni… De nem szabad szomorkodnunk, mert amiért jöttünk, azt teljesítettük: éremmel megyünk haza. Annak kifejezetten örülök, hogy a csapnivaló egyéni után ezúttal jól ment nekem a vívás, és azt hiszem, leszünk még világbajnokok a csapattal. Megyünk tovább az úton!”

A magyar férfi párbajtőrözők tehát újabb éremmel zárták a világversenyt – és bár ez most nem a legfényesebb, a küzdelem, az összhang és a fejlődési ív mind azt üzenik: érdemes figyelni rájuk.

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt