Gólzápor Bakuban: a Qarabag lesz a Fradi következő BL-ellenfele
Az azeri Qarabag 5-1-re legyőzte az észak-macedón Shkëndiját és bejutott a Bajnokok Ligája-selejtező playoffkörébe, ahol a Ferencváros lesz az ellenfele. A bakui csapat összesítésben 6-1-gyel jutott tovább.
A mérkőzés izgalmasan indult: a tizedik percben a szenegáli Fabrice Tamba góljával vezetést szerzett a Shkëndija, ami összesítésben egyenlőséget jelentett. A vendégek reményei azonban hamar szertefoszlottak, mert tíz percen belül megfordult a mérkőzés állása. Klisman Cake öngólja után a korábbi ferencvárosi Kady Borges fordított, majd az első félidő végéig Nariman Ahundzade és Marko Jankovics is betalált.
A második játékrészben Leandro Andrade ötödik góljával pecsételte meg a Qarabag sikerét, majd egy másik volt Fradi-játékos, Samy Mmaee is pályára lépett. Az azeri bajnok kettős győzelemmel várhatta be a Ferencváros-Ludogorec párharc kimenetelét, és most a magyar bajnokkal csap majd össze a főtáblás helyért. A Shkëndija az Európa-ligában folytatja, ahol a bolgár Ludogorec lesz az ellenfele.
