Gyermeknap alkalmából ismét megnyílnak a tűzoltólaktanyák kapui
Gyermeknap alkalmából ismét megnyílnak a tűzoltólaktanyák kapui a látogatók előtt a hónap utolsó vasárnapján, május 31-én. A korábbi évek hagyományait követve a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok várják azokat a családokat, amelyek szívesen megismernék a tűzoltólaktanyák életét.
Sokak számára ismerős a „Nyitott szertárkapuk” rendezvény, amely évek óta nagy népszerűségnek örvend, és a legkülönfélébb korosztályok számára kínál gazdag programot. Az országos program célja az, hogy az emberek egy napra betekinthessenek a laktanyák mindennapjaiba.
A gyermeknaphoz kapcsolódó országos esemény során idén is reggel tíz és délután négy óra között fogadják az érdeklődőket. A fővárosi laktanyákban fellép a Katasztrófavédelem Központi Zenekara. Az egész napos program során lesz filmvetítés, interaktív kérdőív, és a tűzoltói hivatást bemutató előadás. A tűzoltók próbariasztásokat tartanak, így az érdeklődők láthatják, hogy mi történik, amikor tűzesethez, balesethez riasztják őket. Megtekinthetőek, kipróbálhatóak lesznek bizonyos speciális eszközök és felszerelések, a kicsik a tűzoltók öltözékét is magukra ölthetik.
A 150 hivatásos laktanya, a 47 önkormányzati tűzoltóság és a 216 önkéntes tűzoltó egyesület mellett a fővárosban a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma, vidéken pedig más tematikus múzeumok, emlékszobák és kiállítóhelyek várják a gyerekeket és felnőtteket, ahol játékos keretek között szerezhetnek információkat a katasztrófavédelem tevékenységéről, a tűzoltók hétköznapjairól, és nem utolsó sorban arról, mit tehetnek saját biztonságuk érdekében.
| Csongrád-Csanád Vármegye | |
| Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság | 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 1. |
| Csongrádi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság | 6640 Csongrád, Hunyadi tér 11/a |
| Makói Hivatásos Tűzoltóparancsnokság | 6900 Makó, Vorhand rabbi tér 1. |
| Szentes Hivatásos Tűzoltóparancsnokság | 6600 Szentes, Kossuth u. 47. |
| Szegedi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság | 6728 Szeged, Napos út 4. |
| Ruzsai Katasztrófavédelmi Őrs | 6786 Ruzsa, Ságvári u. 7. |
Forrás: katasztrofavedelem.hu
Kép: szon.hu
