Három helyszínen csaptak le a DELTA-akció keretében a vármegyében

Egy nap alatt négy szerfogyasztót fogtak el a rendőrök Csongrád-Csanád vármegyében.

Az intézkedéssorozat részeként a vármegye több településén jelentek meg munkatársaik július 2-án, mivel információjuk volt, hogy az érintett lakcímeken drogfogyasztók tartózkodnak.

Az akció kezdetén egy makói testvérpár házában jelentek meg a rendőrök kábítószer-kereső kutyával, amelynek udvarán termesztették a marihuánát. A kutatás során 2 vadkender tövet, kábítószergyanús növényi anyagmaradványokat, továbbá különböző, a fogyasztáshoz használt eszközöket találtak.  A két férfi elismerte, hogy saját célra termesztették a növényeket és fogyasztottak is belőlük. A kábítószergyorsteszt mindkettőjüknél pozitív értéket mutatott.

A nap folyamán még Kiszomboron, nem sokkal később pedig Magyarcsanádon állítottak elő kollégáik két helyi férfit, akiknél a mintavétel pozitív értéket mutatott THC-ra. Az egyiküknél nyomozóink a fogyasztásukhoz használt eszközöket is találtak.

A fogyasztók ellen kábítószer birtoklásának vétsége miatt indul eljárás.

Fontos kiemelni, hogy az illegális szerek használata nemcsak jogi következményekkel jár, hanem jelentős életminőség-romláshoz, depresszióhoz, pánikrohamhoz, memóriazavarhoz és szervi károsodásokhoz is vezethet. Túladagolásuk pedig végzetes is lehet! A rendőrség drogprevenciós összekötői, az addiktológiai tanácsadók, a drogambulanciák, valamint az éjjel-nappal hívható segélyszámok, mint a Kék Vonal (116-111), is segítséget jelenthetnek a függőségtől szenvedőknek.