Háromnapos kerékpártúra indul Hódmezővásárhelyről Aradra

Mintegy 180 kilométeres kerékpártúrát szerveznek Hódmezővásárhelyről Aradra október 5. és 7. között. A háromnapos program során a résztvevők Mezőhegyest és Battonyát is érintik, Aradon pedig megemlékeznek az 1848–49-es szabadságharc tizenhárom vértanújáról. A kerékpárosok október 5-én, hétfőn 8 órakor indulnak Hódmezővásárhelyről. Az első nap egyik állomása Mezőhegyes lesz, ahol meglátogatják a Ménesbirtokot, majd Battonyáig folytatják útjukat. Az első napon összesen mintegy 60 kilométert tesznek meg, este közös vacsora és szállás várja őket Battonyán. Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján reggel 7 órakor indulnak tovább Aradra. A 30 kilométeres szakaszt követően megemlékezést és koszorúzást tartanak az aradi tizenhárom vértanú emlékművénél, majd ellátogatnak a Csiky Gergely Főgimnáziumba. Ezt követően újabb 30 kilométeres tekeréssel térnek vissza Battonyára. A túra utolsó napján, október 7-én a résztvevők visszaindulnak Hódmezővásárhelyre, ahová a tervek szerint 13 óra körül érkeznek meg. A három nap alatt összesen mintegy 180 kilométert teljesítenek. A szervezők hangsúlyozzák, hogy nem versenyről, hanem közösségi túráról van szó, az átlagos haladási sebesség körülbelül 15 kilométer óránként. Egy megfelelő állapotú, a jogszabályok szerinti felszereléssel rendelkező kerékpár elegendő a részvételhez. A nagyobb csomagokat kísérőautó szállítja. A szállás és az egyszeri vacsora költségeit az intézmény és a DÖK finanszírozza. Mivel a program külföldi kirándulást is tartalmaz, érvényes személyi igazolványra vagy útlevélre is szükség lesz.