Hatodik alkalommal rendezik meg a Vásárhelyi Csípősevő Versenyt
Újra a csípős ízek kedvelőié lesz a főszerep augusztus 8-án Hódmezővásárhelyen, ahol immár hatodik alkalommal rendezik meg a Vásárhelyi Csípősevő Versenyt. A látványos és izgalmas megmérettetésre idén is várják mindazokat, akik úgy érzik, képesek megbirkózni a rendkívül erős falatokkal.
A verseny augusztus 8-án, szombaton 17 órakor kezdődik a Dr. Rapcsák András úton, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt. A résztvevőknek 16.30-tól kell regisztrálniuk és átvenniük a versenypólójukat, amelyet a megmérettetés alatt viselnek, és emlékül is megtarthatnak.
A nevezőknek ezúttal egy különleges, kizárólag a versenyre készített, extra csípős „Tibi kedvence” szendvicset kell elfogyasztaniuk. A szendvicsben a Dobsa Farm speciális csípős szósza, nyers paprika, valamint különféle húsos feltétek gondoskodnak arról, hogy a kihívás valóban embert próbáló legyen. A győztes az lesz, aki a legrövidebb idő alatt fogyasztja el a teljes adagját.
A szabályok szerint a verseny közben sem folyadékot, sem más ételt nem lehet fogyasztani, és az asztalt sem szabad elhagyni. A szendvics elfogyasztása után a versenyzőknek még három percig ki kell tartaniuk a csípős ízek hatása mellett, csak ezt követően ihatnak hideg tejet. Aki a verseny alatt idő előtt a tejhez nyúl, automatikusan kiesik.
A nevezési díj 3000 forint, a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Minden induló saját felelősségére vesz részt a versenyen, kiskorúak esetében pedig szülői jelenlét és írásos hozzájárulás szükséges.
Az első helyezett serleget nyer, az első három versenyző érmet, oklevelet és chilis ajándékcsomagot kap, míg a többi résztvevő emléklappal térhet haza.
A szervezők szerint a Vásárhelyi Csípősevő Verseny évről évre egyre nagyobb érdeklődés mellett zajlik, és idén is látványos, izgalmas programnak ígérkezik a fesztivál egyik legkülönlegesebb eseményeként.

