Henry és Kimpembe viheti pályára a trófeát a Puskás Arénában a BL-döntőre
Két francia labdarúgó, Presnel Kimpembe és Thierry Henry kaphatja azt a megtisztelő feladatot, hogy a szombati Paris Saint-Germain–Arsenal Bajnokok Ligája-döntő előtt bemutassa a trófeát a budapesti Puskás Arénában. A hagyományok szerint a fináléban szereplő klubok egy-egy korábbi ikonja hozza be a serleget a gyepre; tavaly például Javier Pastore és Javier Zanetti részesült ebben az elismerésben.
A PSG-t a klub saját nevelésű, világbajnok védője, Kimpembe képviseli majd, aki tavaly nyáron, a történelmi BL-győzelem után igazolt Katarba. A játékos a Le Parisien lapnak nyilatkozva elmondta, mekkora büszkeséggel tölti el a felkérés, és bízik benne, hogy jelenléte szerencsét hoz majd a párizsi csapatnak és a szurkolóknak a mindent eldöntő összecsapáson.
Az Arsenal oldaláról a londoniak legendás csatára, Thierry Henry a kiszemelt a ceremóniára. Az ő szereplése azonban még kérdéses: a francia sajtóértesülések szerint jelenlegi televíziós szakértői munkája, amelyet a CBS csatornánál lát el a mérkőzés alatt, esetleg akadályt gördíthet az ünnepélyes felkérés elfogadása elé.
BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Május 30., szombat
18.00: Paris Saint-Germain (francia)–Arsenal (angol), Budapest, Puskás Aréna
