Hosszabbításban dőlt el a csongrád-csanádi kupacsata
A hosszabbításban nyert 2-1-re a Hódmezővásárhelyi FC Sándorfalván.
A találkozó már a hetedik percben magával ragadó jelenetekkel szolgált. A hazaiak négy egymást követő szöglettel ostromolták a vásárhelyi kaput, és majdnem máris vezetéshez jutottak. Molnár Márk fejesénél csak a vendégkapus, Czinanó gyors reflexe mentett meg egy biztos gólt, amikor bravúros mozdulattal tenyerelte szögletre a labdát az alsó sarokból.
Az első játékrész közepén mindkét csapat a mélységi játékra helyezte a hangsúlyt, de a védelmek egyelőre felülkerekedtek a támadásokon. A legnagyobb hazai lehetőség a 43. percben adódott, amikor Rabecz Valter egy hosszú labdára csapott le, ám a tizenhatoson belül a kimozduló kapusba rúgta a labdát.
Aztán a 49. percben Bitó Martin átlövése szerencsés módon megpattant egy védő lábán, és úgy hullott be a kapuba, vezétést szereztek a hazaiak.
A vásárhelyiek igyekeztek keresni a lehetőségeket és a 62. percben össze is jött az egyenlítés, Gréczi az ötös jobb sarkáról, a védők közül kilépve remekül talált a hosszú sarokba.
Az egyenlítés után különös dinamika alakult ki a pályán. A Sándorfalva fokozatosan visszahúzódott, míg a vendégek egyre magabiztosabban tartották a labdát, és alkalomadtán próbálták kihasználni Gréczi sebességét. A rendes játékidő viszont újabb gólt nem hozott.
A hosszabbítás igazi tűzijátékot tartogatott. Először Babolek próbálkozott egy látványos kísérlettel, amikor egy rossz kapuskirúgás után harminc méterről, kapásból célozta meg a kaput, de a labda centikkel elkerülte a célt. A válasz sem maradt el, Sági Viktor kapusnak kellett egy újabb bravúrt bemutatnia, hogy ne dőljön el hamarabb a párharc.
A hosszabbításban még egyszer izgulhattak a hazai drukkerek, amikor Babolek ismét ziccerbe került, de a balról érkező beadás túl magasra sikerült számára. Úgy tűnt, hogy a tizenegyespárbajig megy el a küzdelem, amikor a 101. percben a Vásárhely szépen összerakta az akciót. Három rövid passzból Hegedűs került helyzetbe, aki ballal, nagy erővel a bal alsó sarokba bombázott. Ezzel kialakítva a 2-1-es végeredményt.
Fotó: Hódmezővásárhelyi FC Facebook
