Idén kétnapos lesz az állami ünnep Szegeden
Idén 2 napos lesz az Államalapítás Ünnepéhez kapcsolódó programsorozat Szegeden, melynek helyszíne a Széchenyi tér, idén a tűzijáték nem a rakparton lesz, hanem szintén a Széchenyi téren. Augusztus 19-én, kedden délután veszi kezdetét a két napos rendezvény. A keddi nap szárvendége Singh Viki, a 18 órakor kezdődő fellépés után 20 órától Radics Gigi koncertezik, szerdán a 20 órától pedig a KFT zenekar lép színpadra. Produkciójuk a 21 órakor kezdődő tűzijáték után is folytatódik majd, végül az Útközband zenekar műsora zárja a napot.
Természetesen nem csak a programok miatt lesz érdemes kilátogatni, ugyanis a Széchenyi téren borászatok, sörfőzdék, vendéglátósok és kézművesek is várják az érdeklődőket . Az ünnepi megemlékezést augusztus 20-án délután rendezik meg. Ne feledjék idén az ünnepi tűzijátékot a Széchenyi térről lehet majd megtekinteni augusztus 20-án este.
