Ilyen volt a horgász Egyéni Bajnokság Mártélyon
A 2025-ös esztendőben a hagyományos úszós megyei egyéni bajnokság a festői szépségű Mártélyi Holt-Tiszán került megrendezésre és ez a helyszín komolyabb felkészültséget igényelt a résztvevőktől.
A Maty-éri versenypálya használati díjaként a Nemzeti Sportügynökség NZRT. az eddigiekhez képest jelentősen magasabb bérleti díjat állapított meg, Szövetségünk az úszós bajnokságot kiemelten fontosnak tartja, így mindenképpen meg szerette volna tartani, ám a megnövekedett költségeket se a versenyzőkre, se a horgászközösségre nem akarta ráterhelni, így új helyszínt keresett. Több helyszín közül végül a Mártélyi Holt-Tiszára esett a választás, hiszen ez a horgászvíz bármilyen időjárási körülmények között megközelíthető és a szükséges infrastruktúra is rendelkezésre áll a rendezvény lebonyolítására. A holtág halállománya is megfelelőnek bizonyult, bár sokkal változatosabb és komplexebb horgászatot igényelt, mint a Maty-éri, elsősorban rakósbotos pontyfogásra kihegyezett horgászat.
Az idei bajnokságra, talán a helyszínnek köszönhetően is, a megszokottnál szerényebb létszámú nevezés érkezett, a veteránok mondjuk alig voltak kevesebben, ők nem riadtak meg a feladattól, ám mindeneképpen örömteli volt, hogy az U15-ös kategóriában több versenyző indult. Ez utóbbi nagyrészt a Szegedi Hermann Ottó H.E. gyermekhorgász szakkörének köszönhető, ahol Jéger Szabolcs és Krauser Gyula jóvoltából heti szinten együtt horgásznak a gyerekek és az arra fogékonyakat versenyekre is elkísérik a felnőttek.
A pénteki edzésnap nagyrészt a tapogatózásról, a helyek megismeréséből, a szükséges felszerelések összeállításáról szólt. Az utánpótlás és a női szektor a strandhoz közeli, sekélyebb részen került kialakításra, ahol a bothosszlimit miatti rövidebb rakósbotokkal nem minden helyen lehetett jó vízmélységet meghorgászni. Maradt a snecizés, spiccbotos kishalazás, vagy a matchbot, amely azért feladta a leckét a fiataloknak. A veterán és felnőtt szektorokban a rakós bot már egyértelműen jó választás tudott lenni, ám itt is voltak olyan helyek, ahol a snecizés, vagy a távolabbi úszós horgászat jobb eredményt hozott. Ennek megfelelően voltak jó helyek és bizony mumus helyek is, amelyeket a sorsolásnál szerettek volna elkerülni a versenyzők.
HECSMSZ