Isten éltesse a ma szülinapos vásárhelyi színésznőt!

Pikali Gerda Jászai Mari-díjas magyar színésznő Hódmezővásárhelyen láttam meg a napvilágot, 1978. július 4-én.

A helyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban végzett magyar–történelem szakon, ahol olyan pedagógusok tanították, mint Földesi Ferenc, Árva László vagy Simon Ferenc.

1996-ban ezredmagával jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahová végül 17 embert vettek fel. Ekkor még nem érettségizett le, de már bekerült az egyetemre, ahol aztán Kerényi Imre osztályában tanult. 1998. november 28-án a Madách Kamara Mezítláb a parkban című színdarabjában helyettesítette Für Anikót. Az utolsó tanévben megkapta Éva szerepét Madách Imre Az ember tragédiája című darabjában, amelyet 1999. október 23-án mutattak be a Madách Színházban. 2000-ben végzett az egyetemen, de már 1999-től tagja volt a színháznak.

Jelenleg az Újszínház, a József Attila Színház és a Körúti Színház társulatának tagja. Olyan színdarabokban látható, mint A funtineli boszorkány, a Feketeszárú cseresznye, a Furcsa pár – női változat vagy az Eldorádó. Korábban játszott a Madách Színház, az Örkény István Színház, a Jászai Mari Színház, a Thália Színház és a Budaörsi Latinovits Színház (Budaörsi Játékszín) színpadán is. Első színházi szerepe 1998-ban volt a Madách Kamarában.

2014 és 2022 között a TV2 Jóban Rosszban című sorozat stábját erősítette, amelyben Nagy Gabriella százados karakterét alakította. Az 1990-es évek vége óta szinkronizál filmekben, sorozatokban, animációs filmekben, illetve reklámokban is. Számos szinkronszerepet tudhat a háta mögött. 2012-ben került a Magyar Televízióhoz (MTV).

Az 1990-es évek vége óta rendszeresen áll mikrofon mögött: szinkronizál filmekben, sorozatokban, animációs filmekben, illetve reklámokban egyaránt. 2012-ben került a Magyar Televízióhoz (MTV): eleinte az M1-en volt hallható. 2015. március 15-e óta pedig a Duna televízió egyik csatornahangja, illetve az M3 inzertjeiben/ajánlóiban is hallható. Valamint a 89.5 Music FM hivatalos hangja volt a rádióadó megszűnéséig.

Több mint 400 filmben, 45 sorozatban, illetve 37 animációs filmben szinkronizált már.