Két éremmel zárt a magyar ritmikus gimnasztika-csapat Franciaországban

A magyar együttes kéziszercsapat egy arany- és egy bronzérmet nyert a franciaországi Thiais Grand Prix elnevezésű rangos nemzetközi versenyen.

A hazai szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a Grek Fruzsina, Horváth Boglárka, Kőszegi-Koháry Georgina, Pesti Dalma, Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika összeállítású csapat a három karika, két pár buzogány gyakorlatra 24,750 pontot kapott a döntőben, ezzel nyert, míg öt labdával 23,750 pontot szerezve bronzérmes lett.

A magyaroknak mindkét gyakorlatukkal sikerült előrelépniük a selejtezőhöz képest, hiszen szombaton öt labdával és vegyes szerrel is ötödikként kerültek a fináléba.

Lauber Zsófia, a csapat vezetője a verseny után kiemelte: ezek a felkészülési állomások pontos visszajelzést adnak az aktuális állapotról.

„A legfontosabb, hogy a selejtezőhöz képest a fináléban már tisztábban dolgoztunk, és magasabb pontszámokat tudtunk elérni. Nem volt rontás a gyakorlatokban, ami ilyen szinten kulcskérdés. Ez már annak a jele, hogy kezd összeállni a munka” – fogalmazott.

Hozzátette, a versenyrutin építése legalább ilyen lényeges, mivel a nemzetközi mezőnyben szerzett tapasztalat segít abban, hogy a főversenyeken már stabil, magabiztos gyakorlatokat mutasson be a csapat. Az első kiemelt megmérettetés a várnai Európa-bajnokság lesz májusban.

Forrás: MTI
Kép: matsz.hu (Illusztráció)