Kiállítással nyitott a XVIII. Natura Marosmenti Művésztelep

Kinn és benn címmel pénteken délután megnyílt a makói Levéltár Galériában Brzózka Marek szobrászművész és Szabó Ábel Munkácsy-díjas festőművész közös tárlata.

A két alkotó is részt vesz a XVIII. Natura Marosmenti Művésztelep idei alkotótevékenységében, melynek most is az Erzsébet Ház ad otthont.

Ahogy a korábbi esztendőkben, így most is egy-egy téma mentén dolgoznak városunkban a képzőművészek, Karsai Ildikó grafikusművész, a telep vezetője irányításával most a makói táj adja az ihletet a 165 alkotónak. A témaválasztás annak köszönhető, hogy idén ünnepeljük Makó egyik legjelentősebb művésztelepének, Rudnay Gyula festőművész által 1925-ben megálmodott és megszervezett művésztelepének centenáriumát, melynek akkori résztvevői szintén a makói tájat festették meg.

Fotó: Makó Város Hivatalos Oldala