Komlós Lilla a KÉSZ-St. Mihály-Szeged első nyári igazolása

Megvan az első új igazolás a KÉSZ-St. Mihály-Szeged női labdarúgócsapatánál: a klub bejelentette, hogy a Diósgyőrtől érkezik Komlós Lilla, aki a következő szezontól már szegedi színekben futballozik.

A 21 éves védőt gyorsaságáról, határozottságáról és keménységéről ismerhetik a pályán. A csapat vezetőedzője, Major László szerint érkezésével nagyot erősödhet a hátsó alakzat, hiszen Komlós stabilitást hozhat a védelembe. A fiatal hátvéd az elmúlt három idényt a DVTK-nál töltötte, ahol mindhárom évben az ötödik helyen zártak az élvonalban.

– Lejárt a szerződésem Miskolcon, és nyitott voltam arra, hogy új helyen próbáljam ki magam. Meglepett, de nagyon jól esett a Szeged megkeresése, így nem sokat gondolkodtam. Szeretem a kihívásokat, és izgatottan várom a közös munkát a csapattal és a stábbal. A Diósgyőr ellen mindig emlékezetes, kemény meccseket játszottunk, most pedig már szegedi színekben készülhetek ezekre a találkozókra – nyilatkozta a klub hivatalos oldalán Komlós Lilla.

A szegedi csapat mögött sikeres idény áll: a legutóbbi szezonban hetedik helyen zárták a női NB I.-et, ami történelmi eredménynek számít. Soha korábban nem gyűjtöttek ennyi pontot – huszonhatot – ebben a bajnoki rendszerben.

Fotó: Vajda János / MW