Lendület, hagyomány, közösség – ilyen volt a II. Csanád-Folk Tábor

💃🏻Vidám gyermekzsivaj, élő népzene és hatalmas taps zárta péntek délután a MAK-pályán a II. Csanád-Folk Tábort, ahol közel 70 fiatal töltött együtt egy felejthetetlen hetet.
A tábor különlegessége, hogy nemcsak a művészeti közösség tagjai, hanem több környékbeli településről érkező, sőt a néptánccal most ismerkedő gyerekek és fiatalok is együtt tanultak, játszottak és barátkoztak. Az ötévesektől a fiatal felnőttekig minden korosztály egy csapatot alkotott – igazi közösség épült a hét során.
🎻 A táncoktatás élő népzenei kísérettel zajlott, a délutánokat pedig sportversenyek, számháború, kézműves foglalkozások és még tutajépítés is színesítette. A zárógálán a résztvevők lenyűgöző produkciókkal mutatták meg mindazt, amit a hét során elsajátítottak, a közönség pedig vastapssal jutalmazta a fellépéseket.
🙏 Köszönjük a Csanád-Folk Egyesületnek és elnökének, Gilinger Tibornak, valamint a Csanád Táncegyüttesnek és vezetőjének, Hajnal Jánosnak, hogy megszervezték ezt az élményekben, hagyományőrzésben és közösségépítésben gazdag hetet!
Városunkban a hagyomány nemcsak múlt, hanem élő közösség és jövő is