Ma lenne 77 éves Cserháti Zsuzsa
Cserháti Zsuzsa EMeRTon-díjas magyar énekesnő, előadóművész 2003 óta nincs velünk.
Cserhátit mint a második popgeneráció egyéniségét tartják számon, egyes kritikusok szerint Kovács Kati mellett a magyar könnyűzene történetének legjobb női énekhangja. Az 1970-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, később, a ’80-as években háttérbe szorult, majd mintegy másfél évtizedes kihagyás után, 1996-tól Magyarország legnagyobb sikerű visszatérését mondhatta magáénak. Tíz évig tanult klasszikus balettet, majd 1965-ben kezdett el énekelni. 1967–68-ban a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott.
Az 1972-es Táncdalfesztivál tette országosan ismertté, amelyen a Nem volt ő festő és a Repülj, kismadár című dalokkal indult.
Legnagyobb slágere az Édes kisfiam című dal (a dal eredetije a When A Child Is Born című karácsonyi dal, mely először Johnny Mathis, majd a Boney M. által vált széles körben ismertté), amelynek a magyar szövegét eredetileg Kovács Katinak írta Bradányi Iván, de az énekesnő lemondott róla Zsuzsa javára, mivel neki akkor nagyobb szüksége volt rá. 1978-ban megnyerte a Tessék választani! versenyt az Én leszek című dallal. Még abban az évben önálló zenekart alapított Európa néven.
1979-ben első helyezést ért el a sopoti fesztiválon a Különös szilveszter című dallal. Számos kislemez mellett két önálló nagylemeze jelent meg, 1978-ban és 1981-ben.