Ma ünnepli 74. születésnapját az egyik legmeghatározóbb magyar rockénekes
Pataky Attila magyar rockzenész, 1974-től az Edda Művek énekese.
A Vasgyári lakótelepen született. Édesapja honvéd főhadnagyként harcolt a második világháborúban, majd két és fél év szovjet hadifogság után tért haza, és a Lenin Kohászati Művekben dolgozott. Édesanyja a közeli csokoládégyár dolgozója volt. Egy testvére született, Valéria. Házuk közvetlenül egy húsüzem mellett épült.
Tanulmányait a Vasgyári Általános Iskolában, majd a Kós Károly Építőipari Technikumban folytatta (egy évig a Kilián György Gimnáziumban tanult, mert a túljelentkezés miatt elsőre nem vették fel a technikumba). Tizennégy éves korától a DVTK igazolt futóversenyzője lett, de már középiskolai évei során tagja volt alkalmi zenekaroknak is. Az iskola elvégzése után egy ideig a Lenin Kohászati Művekben dolgozott, majd jelentkezett a Tanárképző Főiskolára – egy nagyon rövid ideig testnevelést oktatott egy miskolci iskolában. Ezután építésztechnikusként dolgozott tovább mint ellenőr. Profi sportolói ambícióiról veseproblémái miatt le kellett tennie.
1974-ben az akkor már létező Edda zenekar, amelyet a Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatói hoztak létre, énekest keresett. Meghallgatást tartottak, amelyre Pataky is jelentkezett, és végül őt választották. Az elkövetkező években az együttessel lépett fel Borsod-Abaúj-Zemplén megye-szerte, ám közben az Edda tagjai elvégezték tanulmányaikat, és mivel számukra a zenélés csak hobbi volt, elhagyták azt. Halász József zenekarvezető Patakyra hagyta a zenekar névjogait 1977-ben. Ő aztán újjászervezte az Eddát Miskolc általa legjobbnak ítélt zenészeiből, ekkor változott a nevük is Edda Művekre. Ez a formáció (az úgynevezett „Bakancsos Edda”) 1983-ig létezett, ekkor különféle okokból feloszlott a zenekar.
Pataky 1984-ben Norvégiába utazott, ahol több magyar zenésszel együtt a vendéglátóiparban kezdett el dolgozni, mint bárénekes. Miközben a színpadon aktuális világslágereket énekelt a közönségnek, már tervezte az Edda visszatérését is. Az Edda Művek 1985-ben állt újra össze, és a mai napig aktív.