Magyarország Szépe: tizenhatan kerültek a döntőbe
Tizenhatan vehetnek részt a Magyarország Szépe verseny június 22-i döntőjén a Duna tévécsatorna élő műsorában, miután a Miss Talenttel lezárult az alversenyek sora a baranyai Pogányban szerdán.
A verseny döntőjébe Csapó Dorka Kata, Ilics Szimonetta Mercédesz, Kálmán Kinga, Lengyel Kíra Anna, Magyar Dóra, Mihalek Ágnes, Moritz Anastasia Elizabeth, Nagy Liliána, Nemoda Lilla, Román Réka, Sárközi Hanna, Szabó Csenge, Tokodi Doroti, Torma Eszter, Végvári Janka és Veress Eszter Emőke jutott be.
A döntőt megelőző este, június 21-én szintén a Dunán lesz látható A királynők útja című háttérműsor Rókusfalvy Lilivel. A finalista versenyzőket bemutató program a verseny felkészülési – a válogatótól a döntőig terjedő – időszakának legérdekesebb és legfontosabb pillanataiba, kulisszatitkaiba enged bepillantást.
Rókusfalvy Lili korábbi ismertetése szerint az élő adásban – ahogy azt a nézők már megszokhatták – négy különböző öltözékben vonulnak végig a kifutón a döntősök. A Miss World nemzeti és nemzetközi döntőjében idén sincs fürdőruhás felvonulás, ehelyett sportruházatban lépnek elsőként színpadra a döntősök. Ezt követi az úgynevezett kreatív tour, amelyben minden versenyzőre más és más magyar divattervező készít – ezúttal az év színe, a Mocha Mousse által inspirált – ruhakölteményeket. Majd a Millaas Fashion által megálmodott nemzeti öltözetben és Orsolya Dachi estélyi ruháiban is kifutóra lépnek a versenyzők.
A fináléban a zsűritagok – mások mellett Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata versenyigazgatók – szavazatainak összesítése után a legtöbb pontot szerző versenyző nyeri el a Miss World Hungary címet. A képernyő előtt ülők a közönségszavazással idén is kinyilváníthatják véleményüket: voksolni alapdíjas telefonszámon június 15-től lehet majd a nézők által legszebbnek ítélt jelöltre. A majdani győztes egy évig viselheti a Miss World Hungary koronáját és elnyeri a lehetőséget, hogy Magyarországot képviselje a nemzetközi Miss World világdöntőn – közölték a szervezők korábban a verseny sajtótájékoztatóján.
MTI