Metamorfózis – Medcalf Laura kiállítása nyílik meg a Kiss Kunszt Galériában

Július 3-tól látható Medcalf Laura képzőművész Metamorfózis című új időszaki kiállítása a Kiss Kunszt Galériában. A kortárs alkotó először mutatkozik be egyéni tárlaton Szegeden. A kiállítás megnyitója július 3-án, csütörtökön este 6 órakor lesz a művész jelenlétében.

Állandóvá tenni a múlékonyt. Medcalf Laura alkotásai a törékeny, egyszeri és gyorsan elillanó pillanatok időtlen képekbe való sűrítései. A műveit mindig a természet fejezi be és azoknak szerves része maga az alkotói folyamat. A környezet végtelen inspirációjának és az emberi tudásnak a közös, kreatív áramlása ez. Az organikus kompozíciók magukban rejtik az esetlegességet és a megismételhetetlent, hiszen a reveláció erejével hatnak a puha végtelenbe merített papírokon lassan feltáruló árnyalatok és formák. Mintha mindig benne lennének az anyagban és a természetben, ám csak az ember lenne képes előhívni őket.

Mi mindent rejt magában a természet? A kortárs képzőművész alkotásai a minket körülvevő környezet tükörképei, amelyekben elmerülve a néző a saját belső tájait fedezheti fel. A legapróbb vízcsepp is formálja a követ – nem az erejével, hanem a türelmével és a kitartásával. A tavak, a folyók, a tengerek és az óceánok sohasem ugyanazt a vizet hordják magukkal: az áramló víz egyúttal az életünk folyásának a tükre. A metamorfózis ebben az esetben egy olyan átalakulást, sőt mi több, teremtést jelent, amelynek során az éltető folyadék és a melengető napfény által születik meg egy új művészeti alkotás. Különleges technikájának és alkotói módszerének köszönhetően ugyanis a kristályok, amelyekkel dolgozik, a nap hatására kötnek meg: így kapcsolódik össze az ember és a természet egymással egy közös műben, illetve egy új jelentésrétegben. Medcalf Laura képei finoman hangsúlyozzák, hogy az ember nem különálló az őt körülvevő környezettől, hanem annak a szerves része. Ez különösen megható ars poétika Szegeden, a napfény városában bemutatkozva. Idézve az alkotót: „úgy gondolok a műveimre, mint egy megfogalmazhatatlan együttműködésre a természettel, amely során több médiummal dolgozom multidiszciplinárisan.”

A dolgokat nem olyannak látjuk, amilyenek, hanem olyannak, amilyenek mi magunk vagyunk. Ahogyan a képzőművész képes a mélyreható szemlélődésre és a rejtett szépségek felfedezésére, úgy hívja meg a nézőt is egy hasonló, introspektív utazásra. A benne rejlő érzékenység, tisztelet, nyitottság és béke tetten érhető a munkáin is. Ahogyan belépünk Medcalf Laura szárazföld és víz találkozásánál megszülető univerzumába, azonnal érezzük a különleges, törékeny légkört, amelyben a műveit megteremti. Türelemmel, alázattal és szeretettel. Tudja, hogy egyetlen vízcsepp magában hordozza az egész óceánt. Az alkotásai egyszerre intimek és univerzálisak, elmosva a szó szoros és átvitt értelmében vett határokat. Mivel a világ minden táján más és más a vizek összetétele és sótartalma, a képek is rendkívül sokfélék. Az augusztus 9-ig látható Metamorfózis című kiállításban megismerhetnek – többek között – a dél-olaszországi Puglia, a délkelet-ázsiai Thaiföld, valamint a spanyolországi Ibiza partjainál alkotott képeket, illetve hazai folyóink, természetesen a Tisza vízében született munkákat is.

Borítókép: Kiss Kunszt Galéria