Mindig kell a véradók segítsége!
Csongrád-Csanád vármegye több véradásán is magasabb létszámban vettek részt az elmúlt héten véradóink, de így is a reméltnél kevesebben gyűltek össze. Néhány kitelepült véradáson és intézeti véradásnapon volt kevesebb az önkéntes, de például Szegeden a
vártnál többen adtak vért. Reméljük, ezen a héten többen választják a véradást, hiszen az életmentő műtétekhez folyamatosan szükség van vérkészítményekre. Május 4-e és május 10-e között 457 egészséges véradóhősünk jött el életet menteni, a heti tervünk 555 fő volt. Ahhoz, hogy a vérellátás mindig biztonságos legyen, most is kérünk mindenkit, aki egészséges és teheti, hogy
JÖJJÖN VÉRT ADNI!
Minden 18 év feletti felnőttől, ha egészségesnek érzi magát, azt kérjük: jelentkezzen
véradásra bármelyik véradásunkon! Nagyon fontos, hogy biztosítani tudjuk a már
kórházban fekvő, vagy kórházba kerülő emberek életmentő beavatkozásaihoz, kezeléseihez
szükséges vérmennyiséget!
FONTOS!
Aki vért ad, vigye magával fényképes személyazonosító
okmányát,
lakcím- és TAJ-kártyáját!
Kitelepült véradásainkon legkésőbb a zárás előtt fél órával érdemes megjelenni, hogy az
utolsó véradókat is fogadni tudjuk!
MINDEN VÉRADÁSRA
ELŐZETESEN IS
lehet regisztrálni az Országos Vérellátó Szolgálat honlapján!
www.ovsz.hu/ver/veradasok
A Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezete ezeken az intézeti
helyszíneken és időpontokban várja május 24-ig rendszeres, visszatérő és új véradóit:
SZEGED – Vérellátó Központ, Honvéd tér 4.:
Május 11. hétfő: 07:00-14:00
Május 12. kedd: 07:00-14:00
Május 13. szerda: 10:00-18:00
Május 14. csütörtök: 10:00-18:00
Május 15. péntek: 07:00-14:00
Május 18. hétfő: 07:00-14:00
Május 19. kedd: 07:00-14:00
Május 20. szerda: 10:00-18:00
Május 21. csütörtök: 10:00-18:00
Május 22. péntek: 07:00-14:00
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY – Vérellátó Osztály, Dr. Imre József utca 2.:
Május 14. csütörtök: 08:00-13:00
Május 21. csütörtök: 08:00-13:00
MAKÓ – Véradó Állomás, Kórház utca 2.:
Május 11. hétfő: 08:00-13:00
Május 18. hétfő: 08:00-13:00
SZENTES – Vérellátó Osztály, Sima Ferenc utca 44-58.:
Május 12. kedd: 08:00-12:00
Május 13. szerda: 08:00-12:00
Május 14. csütörtök:14:00-17:00
Május 19. kedd: 08:00-12:00
Május 20. szerda: 08:00-12:00
Május 21. csütörtök: 14:00-17:00
Szentesen megújul a Vérellátó Osztály. Ezért az intézeti véradásainkat a
kórházon belül, a Gyermekosztály várótermében tartjuk.
Az utca felőli bejárat a Vérellátó melletti kiskapu.
A Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezete ezeken a külső helyszíneken
és időpontokban várja május 24-ig rendszeres, visszatérő és új véradóit:
Május 12. kedd: 14:00-18:00
Mindszent, Keller Lajos Művelődési Központ és könyvtár
6630 Mindszent, Szabadság tér 37.
Május 13. szerda: 10:00-15:00
Hódmezővásárhely, Villeroy & Boch
6800 Hódmezővásárhely, Erzsébeti út 7.
Május 15. péntek: 09:00-15:00
Kistelek, Klebelsberg Kulturális Központ
6760 Kistelek, Petőfi utca 7-9.
Május 16. szombat: 09:00-12:00
Szeged, Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és
Kollégium
6725 Szeged, Szentháromság utca 70-76.
Május 16. szombat: 10:00-15:00
Szentes, PB-Steel Kft.
6600 Szentes, Szarvasi út 28.
Május 19. kedd: 14:00-18:00
Mindszent, Keller Lajos Művelődési Központ és könyvtár
6630 Mindszent, Szabadság tér 37.
Május 22. péntek: 09:00-15:00
Mórahalom, Aranyszöm Rendezvényház
6782 Mórahalom, Röszkei út 1.
Véradásainkra időpont is foglalható!
Ha valaki előre foglalna időpontot bármelyik vármegyei véradásra, nem kell mást tennie,
mint a https://www.ovsz.hu/hu/ver/veradasok linken a kiválasztott időpontra ágyat foglalni
magának!
AJÁNDÉKOK VÁRJÁK A VÉRADÓKAT!
Minden véradónkat megajándékozzuk:
– 1000 forintos étkezési jeggyel
További AJÁNDÉK és NYEREMÉNYJÁTÉK:
Májusban Csongrád-Csanád vármegye kitelepült véradásain minden véradónk egy
kedvezményes belépőt kap a pusztaottlakai Safari Parkba! A család minden tagja 75%-os
kedvezménnyel, 1000 forintos áron nézheti meg a sok egzotikus állatot!
Szegeden májusban minden véradónk sorsoláson vesz részt és megnyerheti a Classic Grill
szerb étterem és pince 10.000 forint értékű páros vacsorautalványát! Szintén kisorsoljuk
véradóink közt a Lucky Pizzéria családi óriáspizzáját. Továbbá minden szegedi véradáson a
résztvevők közt kisorsolunk 1 darab gluténmentes pizzát, amit a Zero Streetfood étteremben
vehetnek át vagy fogyaszthatnak el nyertes véradóink. Sorsolásunkon hetente a véradók
megnyerhetik a Marton Massage 5.000 forint értékű masszázskuponját is.
Hódmezővásárhelyen májusban minden intézeti véradásunkon kisorsolunk 2-2 darab
hamburger ajándékkupont a Burgo jóvoltából. A véradóink emellett megkapják a Pörköltbolt
15%-os kedvezménykuponját, az Anita Pedikűr 25%-os lábápolási ajándékkuponját, és a H-
Forma Kereskedőház 20%-os, kedvezménykuponját.
Májusban, aki vért ad Makón, sorsoláson vesz részt, és a hó végén megnyerhet egy értékes
citrusfát a makói Bagosi Kertészeti Áruda jóvoltából!
Szentesen és a térség véradásain májusban, aki vért ad, ajándék fürdőbelépőt kap a Szentesi
Sport- és Üdülőközpont jóvoltából.
A véradási helyszínekről és időpontokról ezeken az oldalakon is lehet tájékozódni:
www.voroskeresztcscsm.hu/veradasok-a-honapban
www.voroskereszt.hu/hogyan-segithetsz/veradas/veradasi-helyszinkereso
A meghirdetett véradások elérhetőek még a Magyar Vöröskereszt ingyenesen letölthető
mobil applikációja segítségével is:
www.veradas.hu/hirek/toltsd-le-te-is-az-uj-verados-mobilalkalmazasunkat
KÉRÜNK MINDENKIT, HOGY KÖVESSE FRISS HÍREKÉRT OLDALUNKAT!
www.facebook.com/veradascscsm
KÖSZÖNJÜK, HOGY ÖN IS SEGÍT AZOKNAK, AKIK VÉRRE VÁRNAK!
