Rádió7

Augusztus végén a magyar háztartásokban megkezdődik a szilvaszezon, ami nemcsak a pálinka, hanem a hagyományos szilvalekvár készítésének is az ideje. A cikk a szilvalekvár, a dzsem és a hungarikumnak számító szatmári szilvalekvár közötti különbségeket mutatja be, és praktikus tanácsokkal szolgál a tökéletes végeredmény eléréséhez. A szerző kiemeli, hogy a különböző felhasználási célokhoz eltérő állagú lekvárokat érdemes főzni.

A szatmári szilvalekvár a magyar gasztronómia egyik legkiemelkedőbb terméke. Ezt a lekvárt hagyományosan besztercei vagy nemtudom szilvából készítik, vörösréz üstben, cukor hozzáadása nélkül. A lassú, órákon át tartó főzés és folyamatos kevergetés hatására a gyümölcs sötét, már-már fekete színű, kemény, de kenhető állagú masszává sűrűsödik. A szatmári lekvár kiválóan alkalmas tölteléknek, mivel masszív állaga miatt nem folyik ki a süteményekből, például a buktából. Érdekesség, hogy a népi gyógyászatban magas vastartalma miatt vérszegénység, emésztési problémák, például székrekedés kezelésére is használták.

A dzsem és a lekvár közötti alapvető különbség a gyümölcs feldolgozási módjában rejlik. A dzsem esetében a gyümölcsöt csak annyira főzik meg, hogy megpuhuljon, de a rostos szerkezete megmaradjon. A sűrítést ebben az esetben nem a gyümölcs természetes pektinje, hanem a dzsemfix biztosítja. Ezzel szemben a lekvár készítésekor a gyümölcsöt alaposan szétfőzik, és a hosszú, kevergetéssel kísért főzés során a víz elpárolog, a cukor pedig egyre sűrűbbé teszi az állagot.

A cikk szerint nem feltétlenül szükséges órákig főzni a szilvát ahhoz, hogy megfelelő állagot kapjunk. A lekvár főzésekor meg lehet állni félúton, és a kívánt sűrűség eléréséhez szükség szerint lehet dzsemfixet adni a masszához. Ez a módszer időt takarít meg, és rugalmasságot biztosít a felhasználásban. Akár hagyományos, órákig főzött, cukor nélküli lekvárt szeretnénk, akár egy gyorsabban elkészíthető, dzsemfixszel sűrített változatot, mindkettőnek megvan a maga helye a magyar konyhában.

Kép: femina.hu

Kapcsolat