Oktatói Szolgálati Emlékéremmel ismerték el Szalkai László munkásságát
Ünnepi pillanatokkal és mély tisztelettel köszöntötte a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Technikum és Kollégium oktatói testülete Szalkai Lászlót, a kollégium nevelőtanárát és egykori igazgatóját, aki hosszú és példaértékű pályafutás után vonult nyugállományba, az idei tanévben. Szolgálatát Oktatói Szolgálati Emlékéremmel ismerték el, amely a legalább 25 éven keresztül végzett, kiemelkedő oktatási tevékenység elismeréséért adományozható. Az ezüstből készült érem, előlapján az oktatást szimbolizáló holló szerepel, csőrében gyűrűvel, mely a tudást, a hosszú életet és a bölcsességet jelképezi.
Szalkai László pályafutása az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, magyar-népművelés-finnugor szakon szerzett diplomájával vette kezdetét. Már ekkor tudta, hogy küldetése nem csupán tanítani, hanem formálni, alakítani, és ami a legfontosabb, felemelni azokat, akik rá voltak bízva. A Szikáncsi Általános Iskolában bontakozott ki pedagógiai érzékenysége, majd a Cseresnyés Kollégiumba kerülve vált igazi mentorrá, aki tudás mellett élettel, hittel és önbizalommal ajándékozta meg diákjait.
Tizenegy éven keresztül volt a kollégium igazgatója. Szociológiai felmérésekre alapozott programjának fő célja a hátrányos helyzetű vidéki tanulók felzárkóztatása volt, a kultúra eszközével tágítva látókörüket. Az általa megálmodott programok, mint a Teabár rendezvénysorozat és a Cseresnyés Galéria kiállításai, nemcsak a kollégium, hanem az egész város kulturális életét gazdagították.
2004-ig vezette az intézményt, majd igazgatói megbízatásának lejárta után változatlan alázattal és elkötelezettséggel folytatta nevelői munkáját. Türelemmel és empátiával támogatta diákjait, hogy megtalálják helyüket az életben, és sikeres, tisztességes emberekké váljanak. Emellett aktívan vezette a Dr. Sipka Sándor Kollégiumi Kulturális Alapítványt, számos kulturális és közösségépítő programot valósítva meg.
Szalkai László pályája során mindig hű maradt hivatásához. Életműve a nevelés és közösségépítés példaértékű modellje, tevékenysége túlmutat a pedagógiai munkán, hiszen a helyi közösség, a kultúra és az oktatás szervezésében is maradandót alkotott. Köszönik a fáradhatatlan munkát, a bölcsességet és a diákok iránti feltétlen szeretetet.