Ótemplomi zenés tavasz kezdődik szombaton

A PerLaMusica és a Maros Quintet fellépésével indulnak a tavaszi, klasszikus zenei hangversenyek Hódmezővásárhely „szívében”, a Református Ótemplomban. A makói együttesek üdítő koncertje, amely egyben a Bach Mindenkinek Fesztivál egyik vásárhelyi eseménye is, március 21-én este hat órakor kezdődik a főtér háromszáz éves istenházában.

Az esten barokk- és kamarazenei darabok csendülnek fel, de a házigazda gyülekezet kórusával közös meglepetéssel is készülnek a közönségnek! A hódmezővásárhelyi Református Ótemplom orgonája idén 130 éves, a jubileum köré szervezett hangversenysorozaton áprilisban fellép az Universitas Szimfonikus Zenekar, májusban a Partiscum Kórus, akik nemzeti ünnepünk alkalmából London magyarságának adtak koncerteket, majd június végén Pálúr János Liszt-díjas orgonaművész, a zeneakadémia orgona szakvezetője és a fasori református gyülekezet kántora szólaltja meg a „hangszerek királynőjét”.

Borítókép: Archív (Bodrogi Attila)