Pénzügyi és vállalkozói témahét a Návayban

Ebben a tanévben is hagyományosan március elején rendezik meg a Pénz7, Pénzügyi és vállalkozói témahet. A fókuszban idén a pénzügyi biztonság – ezen belül a biztosítások és a digitális biztonság – valamint a Gondolkozz és Vállalkozz! – Erőforrások vállalkozói téma áll.

A HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium oktatói is kiemelt figyelmet fordítanak a tanulók pénzügyi tudatosságának fejlesztésére, ezért a kezdetektől fogva  – immár 12 éve –   részt vesznek a programsorozat eseményeiben. Eleinte csak a saját tanulóik számára tartottak tematikus foglalkozásokat. Pénziránytű Bázisiskolaként azonban tavaly óta már más intézmények tanulóit is fogadják a Pénzügyi Tudás Otthonában. Sőt, idén már ki is léptek az intézményünk falai közül, ellátogattak néhány környékbeli általános és középiskolába is, ahol a korosztálynak megfelelő játékos foglalkozások megtartásával támogatják a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztését.

A Pénz7-nek számos kísérő rendezvénye is van. Az intézmény törekszik arra, hogy minden tanulójához eljusson a pénzügyi témahét üzenete. Vannak, akik foglalkozáson vesznek részt, vannak, akik kipróbálják tudásukat a PénzKód nevű csapatversenyen, vagy játékos kalandpályán, a Pénzfutam feladatait követve szereznek hasznos tudást, a Digitális Szimat Kihívás keretében pedig a tanulók a kiberbiztonsági tudásukat tesztelhetik.

A Návay ebben a tanévben már nemcsak a tanulókat célozta meg, hanem lehetőséget biztosít az érdeklődő szülőknek is, hogy részt vegyenek egy rendhagyó szülői értekezleten, melynek keretében a Biztosítások világával foglalkoznak.