Pontosztozkodással zárult a HFC monori vendégjátéka

Fordulatokban bővelkedő mérkőzést játszott a Hódmezővásárhelyi FC a Monor otthonában az NB III. Dél-keleti csoport második fordulójában. A vendégek egy korai hátrányukat gyorsan ledolgoztak, majd előnybe kerültek, a hajrában azonban a hazaiak egy vitatott szituáció után kiharcolták a döntetlent.

A találkozó már az ötödik percben góllal indult, amikor a monori Juhász 11 méterről, látványos ollózással talált a hálóba. A vásárhelyiek azonban nem sokáig hagyták, hogy a hazaiak örüljenek: egy labdaszerzés után Tóth Péter lendült meg, majd a 11. percben távolról a jobb felsőbe bombázott, kiegyenlítve az állást.

A folytatásban a HFC irányította a játékot, és a szünet előtt ismét Tóth volt eredményes. A középpályáról kilépve betört a tizenhatoson belülre, majd pontos lövéssel megszerezte csapatának a vezetést.

A második félidő elején Szűcs Róbert vezetőedző egy meglepetést is tartogatott: pályára küldte a frissen igazolt Marsa Leventét, aki a héten érkezett a Tiszakécskétől. A rutinos középpályás az előző idényben az NB II.-be jutott kécskei csapatban 23 alkalommal játszott.

A Monor a folytatásban szögletek sorát végezhette el, de a vásárhelyi védelem sokáig hősiesen állta a nyomást. A 87. percben azonban egy újabb sarokrúgás után Juhász közelről fejelt a kapuba, miután a párharcban elesett Guth esete megosztotta a véleményeket. A mérkőzés így 2–2-es döntetlennel zárult.

A HFC legközelebb vasárnap 17:30-kor hazai pályán, a Csepel ellen folytatja a bajnoki szereplést.

Fotó: HFC archív