Sport, barátok, pörgés

Van, aki csendben beköltözik, kipakolja a cuccait, és szépen lassan ismerkedik a kollégiummal. És van Nagy Szabolcs Ákos, aki inkább berobbant a Cseresnyésbe. A kilencedikes fiatalember alig néhány hét alatt megmutatta, hogy nem kell sok idő ahhoz, hogy valaki bekapcsolódjon a kollégiumi életbe. Sportversenyeken indul, új barátokat szerez, és ha éppen nincs program, akkor talál magának: biliárd, foci, röplabda vagy éppen konditerem. Médiaszakkörünk két tagja ezúttal Szabolcs szobájában kopogtatott, hogy kiderítse, hogyan érzi magát az új kollégista.

– Szabolcs, nemrég megnyerted a fiúk erőemelő versenyét. Ez így elsőre nem is rossz bemutatkozás! Számítottál a győzelemre?

Egyáltalán nem. Szeretek sportolni és mozogni, ezért beneveztem, és elsősorban magamnak akartam bizonyítani. Persze nagyon örültem, amikor én lettem az első. De az asztalitenisz harmadik helye és a környezetvédelmi vetélkedő csapatban szerzett ezüstérme is ugyanúgy fontos számomra. Szerintem nem lehet mindig mindent megnyerni. A lényeg, hogy induljunk, próbáljuk ki magunkat, és közben jól érezze magát mindenki.

– Honnan érkeztél, és milyen volt az élet a kollégium előtt?

Nagymágocson lakom, ott jártam általános iskolába. Már akkor is szerettem szerepelni az iskolai rendezvényeken, és természetesen sportoltam is. Egyesületben fociztam, atlétikában pedig a diákolimpia megyei döntőjéig jutottam. Végzősként „Pro Schola et Communitate” díjat is kaptam. Szóval a sport és a közösségi élet nem most kezdődött nálam.

– A Corvinban milyen szakot választottál?

Vendégtéri szaktechnikus képzésre járok.. A pincérkedés és a cukrászat érdekel a legjobban.. Szeretem, ha történik valami, és nem kell egész nap egy helyben ülni.

– Miért éppen a kollégium? Nem volt benned egy kis izgalom a beköltözés előtt?

Persze volt, de több barátom is itt lakik, és ők csak jókat meséltek. Azt mondták, hogy jó a társaság, sok a program, lehet sportolni, szórakozni, és tényleg mindig történik valami. Gondoltam, akkor ezt nekem is ki kell próbálnom!

– És bejött?

Nagyon! Minden úgy alakult, ahogy vártam. Jó a társaság, az idősebbek is elfogadtak, és tényleg pörgős az élet. Kétágyas szobában lakom az általános iskolai padtársammal, így legalább a szobatársat nem kellett „castingolni”. Ha a tanulásban van szükségem segítségre, akkor bizalommal fordulhatok nevelőtanáraimhoz.

– Mi az, amit a legjobban szeretsz a Cseresnyésben?

Hogy mindig van valami.esemény Egyik nap kulturális rendezvény, másik nap sport, aztán egy diszkó vagy csak egy közös biliárdozás. Rendszeresen focizom, röplabdázom, biliárdozom, és a konditerembe is lejárunk. Itt tényleg nehéz lenne unatkozni.

– Ha már szóba került a sport: melyik a nagy kedvenced?

A foci. Nézni is szeretem, a kedvenc csapatom a Real Madrid, de játszani talán még jobb. A kollégiumban gyorsan összebarátkoztam Domokos Ádámmal, a Csanádpalotai U19-es csapat legendás kapitányával. Felajánlotta, hogy legyek a csapat kapusa. Ez nekem hatalmas megtiszteltetés, mert Ádám az egyik példaképem.

– Vannak már nagy terveid a jövőre?

Először szeretnék javítani a tanulmányi eredményeimen, számomra most ez a legfontosabb. Ehhez a kollégiumban minden segítséget megkapok. Szeretnék szakmát szerezni és letenni az érettségit. A nagy álmom pedig az, hogy egyszer saját fast food éttermet nyissak.

– Végül: mit mondanál annak, aki most gondolkodik azon, hogy kollégista legyen?

Azt, hogy ne gondolkodjon túl sokat, hanem jöjjön! Nekem az egyik legjobb döntésem volt, hogy kollégista lettem. Jó társaság, segítőkész tanárok, sport, programok, szórakozás – és szinte minden nap történik valami. Mi kell még?

(a Cseresnyés Kollégium Médiaszakköre)