Szavak hullámhosszán – irodalmi est lesz Vásárhelyen

A költészet szerelmeseit várja a „Szavak hullámhosszán” című irodalmi előadás, amelyet a Költészet Napja alkalmából rendeznek meg a vásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban. Az esemény a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület szervezésében valósul meg.

Az est különlegessége, hogy négy különböző korszak és négy hang találkozik egy közös gondolat mentén: az emberi létezés kérdései és élményei kerülnek a középpontba. A műsorban olyan meghatározó magyar költők művei hangzanak el, mint Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Petőfi Sándor és Papp Ádám.

Az előadó Novák Vivien, aki a klasszikus és kortárs szövegek segítségével teremti meg az est hangulatát. Közreműködik Török Beáta és Kecskeméti Márta.

A rendezvény április 9-én, csütörtökön 17 órától lesz. A szervezők mindenkit várnak egy tartalmas, elgondolkodtató irodalmi estére, amely hidat képez múlt és jelen között.