Szelektív halászat indult a Vármegye vizeiben – Mutatjuk az első eredményeket a törpeharcsa gyérítéséről

A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége a törpeharcsák nagyszámú fogására kialakított halászati eszközöket november 17-én és 18-án helyezték ki a kijelölt vízterületeken. Az eszközök első alkalommal történő felnézései már eltérő eredményeket mutatnak a különböző helyszíneken.

Maty-éri Víztározó: Ezen a területen az állomány kontroll alatt tartását jelzi, hogy az első ellenőrzés során mindössze 60 kg, a második alkalommal pedig 120 kg törpeharcsa került a varsákba. Ez a mennyiség arra utal, hogy a faj még nem szaporodott el káros mértékben. A halászatot itt megelőző céllal folytatják tovább.

Atkai Holt-Tisza: Itt már jelentősen nagyobb mennyiségű törpeharcsa él. A szelektáló halászat hatékonyan működik, mindkét alkalommal hasonlóan magas, 2000-2000 kg-os fogást könyvelhettek el, melyeket ezt követően el is szállítottak a területről.

Mártélyi Holt-Tisza: A vízen gazdálkodó egyesület kérésére a szelektív halászat itt is folytatódik. A fogás adatai ezen a szakaszon 600 kg és 200 kg voltak az első, illetve a második felnézés alkalmával.

A szervezet kéri a horgászokat, hogy a gyérítéssel érintett területeken fokozott figyelemmel horgásszanak. A hatékony munka biztosítása érdekében kiemelten fontos, hogy a horgászok a kihelyezett varsákat semmi esetre se mozdítsák el helyükről. A törpeharcsa-varsákat kizárólag a halászati munkatársak jogosultak kezelni és felügyelni.

Kép: HECSMSZ