Szent Iván napi fesztivál volt Székkutason
A hagyományőrzés, a közösségi élmények és a szórakozás jegyében rendezték meg a Szent Iván-napi tűzfesztivált Székkutason. Az Itthon Otthon Székkutason Egyesület szervezésében megvalósult egész napos rendezvényen minden korosztály talált kedvére való programot. középkori hangulatot teremtettek a szentesi Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrző Egyesület tagjai, akik korabeli viseletekkel, fegyverbemutatókkal és hagyományos ételekkel idézték fel a múltat. A főzőversenyre hét csapat nevezett.
A gyerekeket ugrálóvár, lovaskocsikázás, arcfestés, csillámtetoválás, hajfonás és számos ügyességi játék várta, emellett kipróbálhatták az íjászatot, megismerkedhettek a kovácsmesterséggel és solymászbemutatót is láthattak. Nagy sikert aratott a parasztolimpia, ahol a résztvevők játékos ügyességi feladatokban mérhették össze tudásukat. A versenyzők traktorgumit hajtottak, gumicsizmát hajítottak, zsákban futottak, sőt talicskában „asszonytolásban” is összemérték erejüket. A nap folyamán ismeretterjesztő előadások, bábelőadás és számos zenei produkció is szórakoztatta a közönséget. Színpadra lépett többek között a Csürhe Banda, a Sajtkukac Duó, a Szépkorúak Tánccsoportja, a Révülés Doromb Trió, a Faktor Blues Band, a Pince Jam és az Örökség zenekar.

