Szerdán lesz a Cégek Piaca Vásárhelyen

Pályaorientációs és szakmai napot rendez a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Technikum és Kollégium, valamint a HSZC Eötvös József Technikum. A „Cégek Piaca 2026” elnevezésű esemény célja, hogy az általános iskolás diákok, a végzős középiskolások és a továbbtanulni vágyó felnőttek közvetlen kapcsolatba kerülhessenek a térség jelentős munkáltatóival, és interaktív módon ismerjék meg a választható életpályákat.

A rendezvény szerdán 9 és 13 óra között lesz a Balogh Imsi Sportcsarnokban. A szervezők célja, hogy a résztvevők ne csupán információkat kapjanak a különböző szakmákról, hanem élményszerű bemutatókon keresztül tapasztalják meg azokat.

A kiállításon a látványos szakmai demonstrációk mellett a modern technológia és a gasztronómia is hangsúlyos szerepet kap. Az érdeklődők többek között kipróbálhatják a hegesztőszimulátort, megismerkedhetnek mesterséges intelligenciához kapcsolódó megoldásokkal, optikai mérésekkel, sőt, retro számítógépes játékokkal is. A gasztronómia iránt érdeklődők csokiszökőkutat, karamellkiállítást, valamint briós- és sablée-készítési bemutatót láthatnak.

Az interaktív programok között szerepel a „Bankrablás az Eötvösben” játék, hímzőgép-bemutató, falmászás és szkanderverseny is. A rendezvény egyben lehetőséget teremt a gazdasági kapcsolatok erősítésére is: a látogatók személyesen találkozhatnak a duális képzésben részt vevő partnerekkel – köztük a BYD képviselőivel –, valamint felsőoktatási intézményekkel.

A Cégek Piaca 2026 így nemcsak információs fórum, hanem élményalapú találkozási pont is, ahol a jövő szakmái és a pályaválasztás előtt állók egy helyen találkozhatnak.

Borítókép: Archív (HSZC)