Szoboszlai vezérletével simán továbbjutott a Liverpool

A három magyar végig a pályán volt, a Liverpool 4–0-val fordított a Galatasaray ellen.

A Liverpool 4–0-ra legyőzte a Galatasarayt a Bajnokok Ligája‑nyolcaddöntő visszavágóján, így 4–1-es összesítéssel jutott tovább. A mérkőzés történelmi volt magyar szempontból: Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Sallai Roland is végigjátszotta a találkozót, ilyenre korábban még nem volt példa a BL kieséses szakaszában. Szoboszlai az első félidőben gyönyörű gólt lőtt, majd tizenegyest harcolt ki, és a meccs emberének választották.

A Liverpool már az első játékrészben nagy fölényben futballozott, Szoboszlai találata után több helyzetet is kialakított, bár Szalah büntetőt hibázott. A fordulás után azonban gyorsan eldőlt a párharc: Ekitike és Gravenberch is betalált, majd Szalah egy látványos lövéssel állította be a 4–0-s végeredményt.

A Galatasaraynak nem volt válasza a hazaiak tempójára, a Liverpool pedig magabiztos játékkal jutott a negyeddöntőbe, ahol a címvédő PSG vár rá. A párharc külön pikantériája, hogy egy évvel korábban éppen a párizsiak búcsúztatták az angol bajnokot.

Fotó: AFP