„Te is voltál kisgyerek?”

Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából nyílik meg október 6-án, hétfőn a „Te is voltál kisgyerek?” című kiállítás a szegedi Kövér Béla Bábszínház kamaratermében. A tárlat két héten át, október 18-ig látogatható, és bábokat, fotókat, valamint érdekes információkat mutat be a gyermekkorról és az óvodapedagógia úttörőiről.

A látogatók megismerhetik többek között azokat a híres pedagógusokat is, akiknek szívügye volt a báb, emellett a bábszínház tagjairól gyerekkori képeket is láthatnak. A program részeként tárlatvezetés és kézműves foglalkozás is várja a vendégeket.

A kiállítás ingyenesen látogatható hétköznapokon 15–17 óra között, valamint október 12-én (vasárnap) és 18-án (szombaton) 14–17 óráig.

Óvodai és iskolai csoportok előzetes bejelentkezéssel látogathatják a tárlatot.