Templomi rongálás Makón
A Makói Rendőrkapitányságra március 3-án délután érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlen személy egy templomban több tárgyat megrongált, valamint a sekrestyében található eszközöket is összetörte.
A helyszíni szemle során kiderült, hogy az elkövető többek között egy Mária-szobrot, mécseseket és a ministránsok fáklyáit is összetörte, amivel mintegy 260 ezer forint kárt okozott.
Az adatgyűjtésnek és a kamerafelvételek elemzésének köszönhetően a rendőrök hamar azonosították a feltételezett elkövetőt. A járőrök március 4-én Makó belterületén igazoltatták a férfit, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol rongálás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
