Több mint 900-an formáltak emberi Pi-alakzatot a Németh László Gimnáziumban
Első alkalommal szervezte meg a Pi-napot a vásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola. A program célja az volt, hogy a matematikát közelebb vigyék a diákokhoz, és megmutassák, hogy a számok világa nemcsak tankönyvekben létezik, hanem játékos, közösségi élményeken keresztül is felfedezhető.
A nap során az aulában rajzkiállítást rendeztek, ahol a tanulók a Pi(3,14)-számhoz kapcsolódó alkotásaikat mutathatták be. A szünetekben Kahoot kvízek segítségével mérhették össze tudásukat a különböző évfolyamok diákjai, így játékos formában bővíthették ismereteiket.

A program csúcspontjaként a nap végén az iskola melletti füves területen emberi Pi-alakzatot formáltak. A nem hivatalos magyar rekordkísérletben 885 tanuló és 58 pedagógus vett részt, akik közösen rajzolták ki a híres matematikai jelképet.

A rendezvény nemcsak a matematika ünnepe volt, hanem egy különleges közösségi élmény is, amelyben diákok és tanárok együtt vettek részt.


