Török Csenge U18-as Európa-bajnoki bronzérmes!

Török Csenge a Gran Canarián megrendezett U18-as Európa-bajnokságon a -70 kg-os súlycsoportban bronzérmet szerzett. Az eredmény nemcsak pályafutása eddigi legnagyobb sikere, hanem a Hód Judo SE és Hódmezővásárhely judósportjának első Európa-bajnoki érme is, amely egyben sporttörténelmi mérföldkő egyesületünk életében.

Az Európa-bajnokság különleges kihívást jelentett. Csenge a szezon során még elsősorban -63 kg-ban versenyzett, ahol az elmúlt egy évben kiemelkedő eredményeket ért el, és mind az U18-as, mind az U21-es világranglistán egyre előkelőbb helyen jegyezték. A kontinensbajnokságon azonban már -70 kg-ban lépett tatamira. Ebben a kategóriában korábban még nem szerzett világranglista-pontot Európa-kupán vagy világversenyen, így ő volt az egyetlen versenyző a mezőnyben, aki világranglista-helyezés nélkül kezdte meg a versenyt. A judóban a mérkőzések előtt minden párosításnál feltüntetik a sportolók aktuális világranglista-helyezését is, ezért különösen érdekes volt figyelemmel kísérni a mérkőzéseket, hiszen Csenge innen indulva jutott fel az Európa-bajnoki dobogóra.

A verseny során hat mérkőzést vívott Európa legjobbjaival. Négy találkozót ipponnal, egyet waza-arival nyert meg, és egyedül a világranglista második helyén jegyzett osztrák Woegerer tudta megállítani az elődöntőben. Kettejük mérkőzése 11 perces aranypontos csatát hozott, amely végül egyetlen yukóval dőlt el. A nap során Csenge több mint 49 percet töltött a tatamin, ami kivételes fizikai állóképességet és mentális koncentrációt követelt. A versenynap során ellenfelei mindössze egyetlen pontot tudtak szerezni ellene.

A sorsolás után már látszott, hogy rendkívül nehéz versenynap vár rá. Csenge azonban egész nap mosolyogva készült mérkőzéseire, végig higgadtan versenyzett. Mérkőzésről mérkőzésre fegyelmezetten hajtotta végre a megbeszélt taktikát, és kiváló judóval harcolta ki az Európa-bajnoki bronzérmet.

Az Európa-bajnoki érem mögött hosszú évek következetes munkája áll. Az elmúlt időszakban korosztályos magyar bajnoki címeket, U18-as és U21-es nemzetközi felkészülési versenyeken értékes eredményeket, valamint Európa-kupa-érmeket szerzett. A Gran Canarián megszerzett bronzérem ennek a kitartó munkának és folyamatos fejlődésnek méltó elismerése. Ez az eredmény egy újabb lehetőséget is megnyitott előtte, esély nyílt arra, hogy augusztus végén az Ecuadorban megrendezendő U18-as világbajnokságon is képviselhesse Magyarországot.

Edzők: Dr. Hangyási Dávid Botond, Pfeffer Árpád, Török Zoltán és Ocsák Zoltán. A felkészülést segítette Hangyási László Botond mesteredző és Baczkó Bernadett.