Új hulladéktárolók kerültek kihelyezésre a nyertes pályázatból

Sikeresen hasznosította a „Mindent bele, szelektálj okosan” programon elnyert támogatást az önkormányzat – számolt be Drimba Tibor polgármester.

A település a szelektív hulladékgyűjtés és a környezettudatosság fejlesztése terén mintegy 3 millió forintos támogatást nyert a DTKH Nonprofit Kft. pályázatán. Az összegből repoharakat, közterületi és rendezvényeken használható hulladéktároló edényeket, valamint növényeket szereztek be.

Az új hulladéktárolókat az elmúlt napokban ki is helyezték, a korábbi edényeket pedig a köztemetőben hasznosítják tovább. A polgármester köszönetet mondott a lakosoknak a szelektív hulladékgyűjtésért, valamint a pályázat elkészítésében közreműködőknek.