Új tréner érkezik Szentesre
Újabb csapat döntött edzőváltás mellett a vármegyei I. osztályban: ezúttal a Szentesi Kinizsi kispadján történik változás.
Október végén a Clean Star Complex Dorozsma indította el a „dominóeffektust”, amikor tíz forduló után elköszönt Magyar Györgytől, helyét pedig Papp Endre vette át. Most pedig – három héttel később – a Szentesi Kinizsi is új szakembert bíz meg a csapat irányításával.
A szentesi klub közösségi oldalán jelentette be, hogy nem folytatja Szöllősi Ferenc. A Kinizsi 13 meccs után 10 ponttal a nyolcadik helyen áll a 12 csapatos mezőnyben, innen kellene előrébb lépnie az új vezetőedzővel.
A folytatásban Sonkoly Lajos irányítja majd a Kurca-partiakat. A friss kinevezésű tréner Tiszaföldváron remek munkát végzett: a csapatot feljuttatta az NB III.-ba, ahol újoncként sikerült kivívniuk a bennmaradást is. A teljes stáb azonban az előző idény végén távozott a klubtól – így Sonkoly most Szentesen kap új lehetőséget.
Sonkoly Lajos akár azonnal munkába állhat: szombaton a Bordány elleni hazai találkozón debütálhat a Kinizsi kispadján.
