Változások a válogatott keretben a tavaszi meccsek előtt
Marco Rossi több játékosára sem számíthat Szlovénia és Görögország ellen.
A magyar labdarúgó‑válogatott kerete módosult a márciusi felkészülési mérkőzések előtt. Az MLSZ közlése szerint Loic Nego sérülés, Callum Styles pedig személyes okok miatt nem áll Marco Rossi rendelkezésére. Willi Orbán szintén hiányzik egyelőre, de a tervek szerint a hét második felében csatlakozhat Telkiben. Varga Barnabás sérülés miatt nem edz a csapattal, Dárdai Márton pedig kedden érkezik, ám még kérdéses, mikor lesz bevethető.
A hiányzók pótlására a szövetségi kapitány két hátvédet hívott be: Nagy Zsoltot a Puskás Akadémiából és Szalai Attilát a Pogon Szczecinből. A válogatott hétfőn már megkezdte a munkát, a vasárnap játszók regeneráló edzésen vettek részt, a többiek labdás tréningen készültek.
A magyar csapat szombaton Szlovéniát, három nappal később pedig Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
Fotó: mlsz
