Vár a Varga

A Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában megkezdődtek az ovi-suli átmenetet segítő programok nagycsoportos óvodásoknak.

– Októberben három óvodából érkeztek ovisok az intézményünkbe, hogy megismerkedjenek az iskolai légkörrel. Leendő elsős tanítóink foglalkozásaikon a hangok, a természet, a testnevelés és a digitális kultúra világába kalauzolták el őket – mondta el Botkáné Kovács Henriett igazgató.

Október 21-én az ovisok után szüleik is találkozhattak Horváth Tímea és Bánfi Zoltán tanítókkal nyílt tanítási órák és az azt követő kötetlen beszélgetés során.

Ezzel azonban még nem ért véget a programok sora, hiszen Suliváró kalandok címmel november 7-én 16 órára ismét várják a gyerekeket, hogy a tanítókkal közösen tevékenykedjenek a suliban. A délutánra hívják az érdeklődő szülőket is.