Veszélyben a Lándor-tó halállománya – halmentési célú lehalászást kezdeményeztek

A rendkívüli szárazság és a tartós hőség miatt kritikussá vált a szegvári Lándor-tó helyzete.

A jelentősen lecsökkent vízszint, a magas vízhőmérséklet és a csökkenő oxigéntartalom miatt tömeges halpusztulástól tartanak, ezért a Lándor-tavi Horgász Egyesület halmentési célú lehalászáshoz kért hatósági engedélyt. Az elmúlt hetek szélsőségesen száraz és forró időjárása olyan állapotokat idézett elő a Lándor-tavon, amilyenekkel az egyesület tájékoztatása szerint korábban még nem kellett szembenézniük. A tó vízszintje jelentősen visszaesett, miközben a víz tartósan felmelegedett, oldottoxigén-tartalma pedig folyamatosan csökken. Mindez egyre kedvezőtlenebb életfeltételeket teremt a halak számára, és fennáll annak veszélye, hogy rövid időn belül tömeges halpusztulás következhet be. A jelenlegi információk alapján ráadásul a tó vízpótlására legkorábban októbertől nyílhat lehetőség, így a következő hetekben érdemi javulással nem számolnak. A kialakult helyzet miatt a Lándor-tavi Horgász Egyesület vezetősége úgy döntött, nem várhat tovább: kérelmet nyújtott be az illetékes hatósághoz a tó halmentési célú lehalászásának engedélyezésére. Az egyesület hangsúlyozta, hogy nem a halállomány végleges eltávolítása a cél, hanem annak megmentése. A kifogott halakat a tervek szerint a Kunszentmártoni Körös Horgászegyesület kezelésében lévő Nagyéri, más néven Csengedi Holtágba szállítják át, ahol jelenleg megfelelőek az életfeltételek. A fogadó halgazdálkodóval az előzetes egyeztetés már megtörtént. A horgászegyesület szerint nehéz döntésről van szó, hiszen több év munkája, telepítései és a közösség által gondozott halállomány került veszélybe. Úgy vélik azonban, hogy jelenleg a halak megóvása az elsődleges feladat. Amint megérkezik a szükséges hatósági engedély, az egyesület tájékoztatást ad a halmentés időpontjáról és lebonyolításáról. A munkához önkéntes segítőkre is szükség lesz, számukra később külön felhívást tesznek közzé.