Villámfordulat után újabb győzelem – ötödik sikerét aratta a St. Mihály

A KÉSZ-St. Mihály Szeged női labdarúgócsapata hazai pályán 3–1-re győzött a Viktória ellen az NB I. hétközi fordulójában. A szegediek a második félidő elején két perc alatt fordították meg a mérkőzést, és megszerezték idénybeli ötödik győzelmüket.

A találkozó előtt Mezey György és Bacsó István, két korábbi szövetségi kapitány emléke előtt tisztelegtek a csapatok. A mérkőzés elején a hazaiaknak nem ment könnyen: Suták Dorkát sérülés miatt korán le kellett cserélni, majd egy szabadrúgás utáni figyelmetlenséget Urbán büntette, így a Viktória szerzett vezetést.

A fordulás után viszont felpörgött a St. Mihály: Popovic kapufás lövése után Komlós egyenlített, majd Djurdjevac indításából Popovic már a vezetést is megszerezte. A hajrában a szerb támadó ismét betalált, ezúttal fejjel, így nyolc bajnokin már tizennégy gólnál jár.

A szegediek legközelebb november elsején lépnek pályára, a válogatott szünetet követően folytatják a bajnoki menetelést.

Fotó: St. Mihály