Visszatér a World War Z?
Több mint egy évtizeddel az eredeti film bemutatója után ismét felcsillant a remény, hogy a World War Z visszatér a mozikba. Bár a filmfolytatás régóta várat magára, a Paramount és a Skydance friss partnerségének köszönhetően a stúdió új vezetése ambiciózus terveket jelentett be. Az új elnök-vezérigazgató, David Ellison célja, hogy a Paramount a világ legtehetségesebb filmes alkotóinak első számú otthona legyen. Ezen vízió mentén a stúdió a jól ismert franchise-ok mellett, mint a Top Gun és a Star Trek, egy új World War Z filmet is megemlített.
A Brad Pitt főszereplésével készült, 2013-as film annak ellenére lett hatalmas siker, hogy a forgatását káosz és többszöri átírás jellemezte. Végül 540 millió dolláros bevételt termelt világszerte, ezzel a legmagasabb bevételű zombifilm lett, bár a 190 millió dolláros költségvetésével minden idők legdrágábbjai közé is beírta magát. A folytatás tervezése évekig húzódott, David Fincher rendező kiszállása után pedig 2019-ben hivatalosan is elkaszálták a projektet, így a rajongók sokáig azt hitték, sosem készül el a második rész.
Max Brooks 2006-os regénye, amelyen az első film alapul, egy interjúkból összeállított, tanúvallomásokon keresztül mesélt történet, amit a film csak lazán követett. A stúdió mostani lépése azt sejteti, hogy a sikeres franchise-ok újragondolása pénzügyileg is jövedelmező lehet. Bár a film cselekménye eltérhet az eredeti műtől, a hír egyértelműen izgalmas a zsáner kedvelőinek. Egyelőre nem tudni, hogy a stúdió egy hagyományos folytatást vagy egy teljes rebootot tervez, amely jobban hasonlítana Brooks regényéhez.
Kép: theartsdesk.com
